


E tanulmány célja a biztonságos elektronikus adatcserére vonatkozó hazai ajánlások mûszaki megalapozása. Bevezetôül a biztonság és az elektronikus adatcsere alapfogalmait mutatjuk be, majd felvázoljuk a tanulmány felépítését.
A tanulmány a biztonságos elektronikus adatcserét ismerteti. Az ismertetés az elektronikus adatcsere és a biztonság fogalmain, eljárásain és alkalmazásán alapul. Mindkét terület szerteágazó és terjedelmes, ezért a tanulmányban azon ismeretek közlésére szorítkozunk, amelyek a kormányzati szervek szempontjából fontosak lehetnek. A fontosság tekintetében az EPHOS és GOSIP ismertetéseket tekintettük irányadónak. Minden fejezet végén egy rövid összefoglalásban felhívjuk a figyelemet azokra a beruházási szempontokra, amelyeket a rendszer tervezésénél és megvalósításánál mérlegelni kell.
A tanulmány öt részbôl áll. Egy rövid bevezetô rész a biztonság és az elektronikus adatcsere alapfogalmait foglalja össze. A 2.rész áttekintést ad az elektronikus adatcserérôl, bemutatja annak kapcsolatát a nyílt rendszerek összekapcsolásával, az OSI-val (Open System Interconnection) és összefoglalja az elektronikus adatcsere, az EDI (Electronic Data Interchange) szabványait, majd felvázolja a kormányzati alkalmazásokat.
A 3.rész részletesen elemzi az EDI-t, megvizsgálja a biztonságos EDI megvalósítás feltételeit, bemutat egy elemzési módszert, amit az EDI szabványok osztályozásánál még ebben a fejezetben fel is használunk. A szabványok osztályozását követôen a megfelelô szabvány kiválasztásával és a megvalósítás lehetôségeivel foglalkozunk, majd egy konkrét példán szemléltetjük a különbözô szabványok alkalmazását.
A 4.rész a biztonságot tárgyalja az X.800 ajánlás szellemében, világosan definiálva a biztonsági szolgáltatásokat és mechanizmusokat. Külön alpontban foglalkozunk a biztonságmenedzseléssel és az EDI biztonsági vonatkozásaival. A kormányzati alkalmazásra ajánlott elosztott biztonságos rendszert (Distributed Secure System, DSS) is felvázoljuk.
Az 5. rész az EDI alkalmazás általános feltételeit elemzi a hazai körülmények között és javaslatot tesz a biztonságos elektronikus adatcsere lépcsôzetes megvalósítására.
A tanulmányt a rövidítések listája, valamint irodalom- és szabványjegyzék zárja.


